A formaruhákat alapvetően az különbözteti meg a többi munkaruhától, hogy elsődleges feladata (prioritása) az azonosítás, amelyben megjelenik a cég arculata. Fontos cél a cég ill. a márka (termék) imázsának erősítése is. Ha elfogadjuk ezt az állítást, egyet kell értenünk azzal, hogy ennél a ruházatnál rendkívül fontos a megjelenés és az összhatás. A formaruha információkat árul el a cégről, és egyben pozitív vagy negatív hatással lehet a termék vagy a szolgáltatás értékesítésére is.




Cégarculat

Nézzük meg, mikor fontos és szükséges a vállalati identitást egyértelműen megjelenítő formaruha alkalmazása:

  • ha a személyzet közvetlen kapcsolatban áll a cég ügyfeleivel
  • ha fontos szempont, hogy az ügyfél felismerje a cég alkalmazottait
  • ha egy új szolgáltatást akar a vállalat bevezetni a piacon
  • ha a cég dolgozónak fel kell tudniuk ismerni egymást a tömegben is
  • ha fontos, hogy külsőleg is elhatárolódjanak más vállalat alkalmazottjaitól
  • ha lényeges, hogy a személyzet hozzáértést, felkészültséget sugározzon megjelenésével is a kivülállók felé (pl. biztonsági szolgálatok, repülő személyzet, személyfuvarozó szolgáltatások)
  • ha a cégnek más lehetősége nincs a vállalat arculatának kifejezésére (mert nem használ pl. logót vagy megkülönböztető színeket, nem alkalmaz reprezentációs tárgyakat, egyedi levélpapírt, stb.)

Szempontok a vállalati formaruházat kialakításánál:


  • A munka, tevékenység jellege, körülményei (irodai, mozgékonyabb kereskedelmi)

  • A vállalat logójának, színeinek megjelenítése
  • A munka, tevékenység jellege, körülményei (irodai, mozgékonyabb kereskedelmi)
  • Körültekintő tervezés a dizájn kialakításánál (klasszikus, fiatalos, egyedi stílus)
  • Jó minőségű, jól tisztítható alapanyagok (kevertszálú, viszkóz, gyapjú, poliészter, pamut stb.)

Felhasználási területét tekintve, két nagy csoportja van: a szolgáltatás területén használt formaruhák (kereskedelem, vendéglátóipar, közlekedés) és az üzleti életben használt hivatali/üzleti formaruhák (bankok, biztosítótársaságok, különböző hivatalok, stb.). Jellegüket tekintve igen közel állnak a utcai- és divatruházathoz. A kosztümök, öltönyök, ingek, nadrágok, blúzok szoknyák formájában mégsem a divatjegyek az elsődleges jellemzők ( bár a dizájnok mértéktartóan divatkövetők), hanem a cég arculatának kifejezése egy modern, naprakész -a vállalati koncepciónak megfelelő- stílusban.




[FEL]